Mikor már meg-megcsusszogott a szálon,
bár bírta-tette volna mindenáron,
még biztatgatta néhány suhanásnyit,
kivárva, amíg faárnyékba vásik,
s a döcögéstől meglassult a gazda,
a kéz a markolást is abbahagyta,
majd jött az üllő, csúcsa földbe szúrva,
mért ütögetés, lassan tolva-húzva,
és pontosan úgy, hogy a kalapácsnyom
az újult élen csipkésebbnek látsszon,
a dologtevést nem sajnálta tőle,
az idő így csak lassún ment előre,
aztán valami áldott türelemmel,
ráhunyorogva égig ért az ember,
s a nyélre dőlve,meggörbült erővel,
még megkínálgatta a kaszakővel,
a verejtékből kivett egy keresztet,
de lendülete fikarcnyit sem vesztett,
s hogy részét kivegye a szívverésből,
egy felhő fehér gyolcsot szőtt a kékből.