Pórázra kötött sorstalanság
feléd vetődve Neked vonyít
illatod ízed minden csókod
szívemre erőből rászorít
meztelen vagyok, fájón csupasz
előtted állok, öltöztess fel
szép szavakból Te adj rám ruhát
s két karoddal simítsd végig
bőrömön szavaid ritmusát
teremts meg úgy akár az Isten
minden múlandó kis izmommal
csontommal húsommal testemmel
minden megszülető percemmel
teremts újra, akard hogy éljek