Totyakos, vén Európa
Nézi a sötét eget;
Kenetteljes szólamokkal
Hazát óvni nem lehet.
Túltáplált parádés kocsis,
Cifra szekér-bakon ül,
A Múlt integet, a Jelen
Áll komoran, egyedül.
Látja, hogy sötét szurdokban
Árad a Jövő-patak;
Liberális pocsolyákból
Szemébe ver a latyak.
Totyakos vén Európa
Lelkét zárja rossz lakat,
Anyagelvű dogmatizmus
Profit-horgára akadt.
Öngyilkos életmódjának
Mérgét csócsálgatja rég;
Hiába ezer karrier,
Ha nincs jövő nemzedék.
Ha csökken a lovak száma,
Lassul az álom-fogat,
Még régebben úgy döntött hát,
Hogy akárkit befogad.
Totyakos vén Európa
Halmoz most már bajra bajt,
Elveszti szekere alól
Előbb-utóbb a talajt.
Hajtja fogatát a sziklán,
S egyre többször véti el,
Olyan Jövőt hajt magának,
Amilyet megérdemel.
Pohos tehetetlenségét
Humánumnak nevezi,
Múltját, jelenét, jövőjét
Egyetlen lapra teszi.