Az őszi szél vidáman érkezett,
fütyörészett valami dallamot.
Húrját kertem bozótján pengette,
táncra bírta a sárguló lombot.
"Még egyre ropták - járták a szélben,
néztem, bámultam az eresz alól.
Lelkemre hullt aranyló könnycseppje,
fénynek gyermeke mit értem dalolt."
Érted is dalolt, s itt mindenkiért,
el nem mulatott boldog percekért,
egy jobb jövőért, mi vár talán ránk,
de az a dal már oly messze, tovaszállt.
Tovaszállt egy távoli vidékre,
hová a szem már el nem láthatott.
Megpihent a sétányon egy időre,
hol a két szív egymásra váratott.
Váratott csendben, némán s szótlanul,
hangját már csak messziről hallhatod.
Ősz múlásával egyre távolabb,
a szívem is konokká változott.