Mikor óhajtom mély szemeid,
az álom fénysugarát hívom az éjben,
susogva a kis csillagok feléd kényszerítenek,
szerelemtől éhesen egy cigarettára gyújtok,
és gyilkos füstjében a vágyat.
Az élettől, mint az alkoholtól berúgok,
és gondolatom velük száll.
Cigarettára gyújtok!
A kék álom szárnyaló füstjében
mélyre, feledésbe hatolok,
és a mélységek ösvényén megszabadulok gondolataimtól,
mélyre szívom füstjét csöndesen.
A füstben megtalálom a fájdalom titkát,
egy új állapot, a bú vágya füstölög bennem
lebegő hullámként...
imádok füstkarikákat fújni.
Mikor elkezded hinni, hogy az élet egy teher,
a nem érthetetlen fájdalom elnyom,
mikor kinn a tavasz csicsergő madarai szállnak,
de a lelkedben óriási gyomként ott az ősz,
akkor legyél testvér a cigaretta füstjével,
és engedd, hogy szárnyai a titok felé vigyenek,
oda hol nincsenek határok, országok,
mert ott bebarangolhatod a végtelent.
Gyújts rá egy cigarettára!
A kék álom füstjével együtt
merülj a felejtés fenekére,
hagyj a gondolatodnak egy ösvényt a mélybe,
a cigaretta füstjében, mely kék lepedőként eltűnik színével.