Magukban hordjuk a győzelem nélküli álmokat,
szabad gondolkodásmódunkban mindent elképzelhetünk,
s valami nagy lángban, mint kard őrt állunk az út mentén,
melyen nap, mint nap járunk a szigorú jegenyék mellett.
Azért, hogy kikerüljük beleegyezésünkkel a törvényt,
arra ösztökél a szívünk hangja,
ezüst tücskök hangjával a mélyből,
és buzdít, nap, mint nap, óráról, órára.
És te tudod, a hegyoldal kékes-zölddel van permetezve,
odavinnélek, hogy ütközzünk a Nappal,
hogy barackot téphessek neked egy ágról,
mint vétket az arany ősz melegében,
hogy cseppjét lecsókolhassam a szádról.
Ott hallgassuk a vadászkürt hívását
kora reggeltől a késő holdig,
mely megkísért minket a völgytől a tetőig,
s mint a vadállatok, meghúzódunk, elbújunk.
De mindig újra és újra a kardok, a jegenyék,
ellenállnak nekünk, harc nélküli legyőzöttek vagyunk,
sietünk az árnyékok között, átlépve más árnyékra,
s a vadászról, a napról,a gyümölcsről megfeledkezünk.