Picinyke zöld, az íze sem maradt meg,
csak visszarémlő mozdulatok, vagy egy
gyerekkoromból előrántott fénykép,
egy óriási legelő, s a kék ég,
és végigkóstoltuk az egész rétet,
befalva, ami ehetőre érett,
hogy kitől tudtunk ennyiféle titkot,
hogy merre nő, hogy mikor érik itt-ott,
már nem emlékszem, csak a forró nyárra,
a kemény talpú kölyök-meztéllábra,
s mert fű közt nőtt a vadsóska, s a papsajt,
mi dézsmáltuk a megterített asztalt,
úgy szépül minden innen visszanézve,
a Napnak akkor más volt még a fénye,
az idő észrevétlen telt magától,
és langyos vizű volt a nyári zápor,
s mi el-eltűnik, rátalálok könnyen,
egy hihetetlen vastag mesekönvben.