Ha egyedül vagy, a csend karol beléd,
a holnap is lassú léptekkel indul feléd,
hív egy messzi hang, bár még ismeretlen,
sír egy kis harang, cseng-bong a semmiben.
S e furcsa zaj, neked ismeretlen.
Elindulsz az újért, új reményt keresel,
találsz kórót, szajkót, ki vissza felesel,
varjú vigyorog a fán, mondja kár,
visszafordulnál, de nincs hová.
Ha meg állsz, már nincs tovább.
Leszakadt a híd, a múltba veszett,
ettél keserűt, édest keveset,
könnyedet ittad, édes bór helyett,
közbe elvesztetted igazi fényedet.
Sötét vesz körül, s a lélek megremeg.
Új reménnyel indulni, várni,
ha elfelejtettek, melletted ki fog kiállni?
Ki nyújt feléd segítő kezet?
Lesz e valaki a sötétben, ki a fényre vezet?
Mikor az egész világ csak rajtad nevet.
Látod, nem is olyan könnyű ez az élet,
hamisak az álmok, hamis minden ígéret,
és tép, és marcangol minden nap,
a vad szerető sem csókol, csak harap.
S neked újra csak a semmi marad.