A sárga úton éltem én,
kutatva Ózt, magányosan.
Emlékek ujja nyúlt felém,
kapaszkodott reám, hozzam.
Köröttem láthatatlanul,
csapongva, lélek-ezredek
kerestek Ózt, varázs-tanút,
hogy boldogságot nyerjenek.
Egy úton jártunk együtt és
egyenként, várva éhesen,
hogy egy szívünkre mért ütés
szerelmes társra ébresszen.
Te is tudod, napok, havak
eloszlanak, mint az öröm,
s a boldog óra elszalad,
amint a szívbe beköszön.
De mindörökre megmarad
az út, a perc, a víz, a nap,
mikor először elragadt,
hogy rám nevetni láttalak.