Az eltévedt ember
balladája....
Kerestem valamit egész
életemben,nem tudtam
mi az,boldogság,szerelem,
vagy talán csak magamat
kerestem...
Jártam a világot heted-hét
országot,hegyen,völgyön át
amíg elfogyott a láthatár és
nem volt több ország már.
Csodáltam a sok idegen ajkú
népet,kiknek én voltam az idegen
és nem tudták mit beszélek
mutogatnunk kellett.
Azon gondolkodtam miért van
annyi zűrzavaros nyelv mikor
ha csak egy lenne mindenki
boldogabb lenne.
A másik a pénz,a valuta ami a
vérszopó bankok uzsora
kamatja,szegény emberek
csíráztatója.
Figyeltem a kínai kulit aki
egész nap húzta a kétkerekű
riskát,arra gondolván lesz-e
elég rizs már.
Láttam az Ausztrál aboriginit,
kengurut hajhászó gyerekeiket,
az Új Zéland juhászt kinek kutyája
kergette a báránysereget.
Álltam az ámulattól Machu Piccu
legmagasabb hegyén,ahol
az Inkák birodalma és Pizaro
hadjárata véget ért.
Talán a legérdekesebb volt a
királyok völgyében Tutenkhamen
arany koporsója,piramisok
regéket mondanivalója.
Megpihentem a Mont Blanc
tetején,csodáltam a Párizsi
asszonyokat,a Szajna eldugott
részein paráználkodó párokat.
Sok szép asszonyt láttam
szerte a világban de olyan
szépek sehol nincsenek mint
Magyarországban.
Az utam végéhez ért és
elgondolkodtam azon,hogy
miért van az,hogy az emberiség
nagy része boldogtalan.
Ez a föld, ahol minden megterem
embernek igazi értéke nincsen
pénzzel mérik a becsületet,
kinek több van az minden lehet.
Pusztító,gyilkos háborúk,melynek
vége nincsen,hová jut az emberiség
ebben a reménytelenségben,
elkárhozunk a végtelenségbe.
Kerestem,mi az élet titka,de
nem találtam sehol.Eltemettük
régen nehogy valaki megtudja
hol van a boldogság útja.