Az éjszaka leple alatt egy őszi napon,
Sétáltam hazafelé megszokott utamon.
Gyenge szellő mellettem kísértetként surrant,
Árnyékok táncjátéka sűrűn elém bukkant.
Sötét felhők időnként takarták a holdfényt,
Csillagot sem láttam, csak egy nagy fekete lényt.
Félelmemben szinte levegőt alig vettem,
Lépkedni is ekkor már csak lassacskán mertem.
A táskámat féltettem, jaj, de szorítottam,
Miközben elég sűrűn hátrapillantottam.
Lépteim koppanása egyre jobban hangzott,
Számoltam a perceket, s a félelem hajtott.
Éreztem, valaki távolabb csendben követ,
Nem tudhattam, hogy vajon mögöttem ki jöhet?
Rabló, hontalan, lator vagy pénzéhes zsivány?
Elkezdtem kocogni, mert belőlük nincs hiány!
Mikor a házunk elé, a kapuhoz értem,
Ne tudjátok meg, borzadály, amit átéltem.
A kulccsal kezemben már ajtómat nyitottam,
A követő utolért, nyakam elmarkolta!
Artikulátlan hangon sivalkodni kezdtem,
Miközben a levegő fogytán a testemben.
Ekkor éreztem, fejemre ütött egy nagyot,
Leestem az ágyról, és álmom békén hagyott!
Szeged, 2015. szeptember 17.