Vádirat
Írta: reitinger jolan Dátum: Február 29 2008 17:15:33
T
Süket lettem, elhalkult minden idebent,
De mégis, csöndes mozdulat hangja
Teljes hír
Süket lettem, elhalkult minden idebent,
De mégis, csöndes mozdulat hangja
Tör ki a látszat semmibõl,
S mint prizma tört-fényét
Látom, mint csévél végtelent.
Az elhalkult múlt-érzésed,
Takargatott alakja mutat valót.
-Én, mint a lelkek játéka heveredem-,
S oszlani látom rokkant testetek,
Mely lobban újra, hûlt hamu parazsán.
Hogy minden újra fogható legyen,
Zártság nyit ajtót, árván.
A prizma mozdul,mint megtört szenvedély,
Mágnesként vonz, de mégis visszatart,
Leláncolnálak, mint hûtlen az ebét,
Mint szürkeség a tompa zajt.
De mindez elviselhetetlen,
Mert látom, érzem, hogy kihez ragadsz,
-Mutató jelekben idézett múlt alak -,
És mereven két fél közé tapadsz.
S e képbõl hallgatásod kizeng,
Benned ott lapul a szótlan
Kipréselt jelen,
S visszaköszön a régi öröm,
Az elnyûtt végtelen.
ÉLedõ tûz ûri légben izzik,
S elég, ha test a testtel egybeforr ?
Lelked köteléke csapongva forog.
Pillantásod meddõ távlata,
Hol vonz, hol eldob önmagától,
Mert volt az érintés, és volt az álmodás,
S nem tartottál tõlem a magánytól.
Eggyé akartál egyesülni velem.
Halott vágyad kelt életre
Nálam, majd visszatért a múlt,
S teljesült az erénytelen erénye.