Ballada Máriáról
Írta: szinci Dátum: Október 27 2015 14:20:05
V
Máriának hívták, szép szeme szomorú,
Fiatal sorsát szegény tűrte konokul.
Egy nagycsalád sarja, első az öt közül,
Rengeteg dolga volt a négy gyerek körül.
Teljes hír
Ballada Máriáról
Máriának hívták, szép szeme szomorú,
Fiatal sorsát szegény tűrte konokul.
Egy nagycsalád sarja, első az öt közül,
Rengeteg dolga volt a négy gyerek körül.
Iskolába indul szegény, gyenge lányka,
Kopott cipőjében, szakadt ruhájában.
Vállán lóg a szatyra, siet, szinte futva,
Kannafedőjében rántásos galuska.
A leckéjét otthon anyja nem kérdezte,
Dolgoztak szülei, nem is remélhette.
Amikor hazaért, sok éhes száj várta,
Kenyér sütése volt azonnal munkája.
Dagasztani kellett, kemencébe sütni,
Neki kellett ehhez rőzsét is gyűjteni.
Alkonyat táján már indult is útjára,
Erdő mélyébe ment, hogy erdész ne lássa.
Sűrű bokrok között, félénken ballagott,
Meg-megállt riadtan, időnként neszt hallott.
Félve, remegve a gallyakat kapkodja,
S mit megszedett, bekötve hátára tolja.
Megsebzett tenyérrel törölte kis arcát,
Csalán csipkedte a meztelen lábszárát.
Meggörnyedve lassan testét húzta-vonta
Erdőből kifelé, kissé botladozva.
Anyjától nagyon félt, neki el sem mondta,
Az erdész a rőzsével többször megfogta.
Hiába a sírás, könyörgés, meg minden,
Postás a büntetést sajnálkozva vitte.
- Ó, te anya, hát nem féltetted kincsedet?
- Erdőbe küldted még kiskorú gyermeked?
Így ment ez évekig, lélek szakadtáig,
Iskolát sem végzett el, csak hat osztályig.
Abban az időben nehéz volt az élet,
Sok keserűség érte a szegény népet.
Később már apjával emberként dolgozott,
Fáradtan a kamasz lány alig alhatott.
Munkáért, mit kaptak, kamrájuk tele lett,
Ebből telt ezután, mit a család evett.
Jószágokat neveltek, földet kapáltak,
Aratókkal együtt napestig kaszáltak.
Szép lány volt Mária, néztek is utána,
Irigy volt rája a falu legtöbb lánya.
Első báljára készül anya s szép lánya,
Egy barna legény rögtön meg is csodálja.
Szerelmesek lettek, fiatalok, szépek,
Teltek is gyorsan a nappalok és éjek.
Telt múlt az idő, s mi nem várat magára,
Szerelem gyümölcse jelzett nemsokára.
Jaj, neki fájó szívét bánat kínozza,
Anyja megveri, a falu is megszólja.
- Anya! Ne bántsd a lányt, ne kergesd halálba.
- Megesik ilyesmi a legjobb családban!
Mária ment, cipelte súlyos bánatát,
Tolta kerékpárját a jeges Tiszán át.
Ráhajtott elszántan a recsegő jégre,
A Tisza veszélyes, befagyott vizére.
Nem törődve azzal, ha életét veszti,
Gondolván, e tettét mindenki megérti.
Állj meg te, lány! Ne menj, kiáltanak rája,
Nem jártak még rajta, ne menj a Tiszára!
De a lány sietett, ment, hátra sem nézett,
Jobb lesz, gondolta, ha életével végzett.
Nagyon félt anyjától, félt a nagyvilágtól,
A falu népének csúfos pletykájától.
Menekült szegény, szinte eszét vesztette,
Legénye sem tudta, ezt nem is sejtette.
Törte fejét, mi lesz, ha anyja megtudja,
Inkább a halál, vagy világgá is futna.
A jég rianása vészes hangot adott,
De a lány ment, nem látott, semmit nem hallott.
Folyó közepére ért, majd hátra nézett,
Fel sem fogta tettét, semmit nem is érzett.
Túlpartra átérve a földre lerogyott,
Arcát takarva fájdalmában zokogott.
A befagyott folyó kegyes volt hozzája,
Angyalok vigyázták e vészes órában.
Kik utána mentek, mindenki megborzadt,
Szerencséje volt, hogy a jég be nem szakadt.
Így végződött e napnak öngyilkos tette,
Köszönet, hogy Tisza őket el nem nyelte.
Szülei megtudták lányuk rémes tettét,
Oltár elé vitték a leányt és legényt.
Már békességben indult a pár útjára,
Nem is gondoltak ők keserves múltjukra.
Kisfiúk született, boldogan nevelték,
Így élte Mária fiatal életét.
Ezennel balladám végére is értem,
Éljenek boldogan, Istent arra kértem!
Ez igaz történet volt 1952-1957-ig. Kik a jégen utána mentek, az a lány nagyapja és udvarlója volt! A nagyapa egyedül tudta csak, hogy az unokája babát vár, és nem engedte bántani a lányt az anyjának.