Csak egy kiejtett szórakozott szó,
és találomra néhány kis sóhaj.
Látom, hogy előtted leszek újra,
nem méltó rabként lábaidnál, meghajolva.
Lelkemben készen állok, hogy felsoroljam a virágokat,
bár az ősz régi, komor, mogorva,
és látom az életet, mint egy temetőt,
rémülten a félelmetes éjt, és az árnyékát újra.