A láng már parázzsá hamvad, kialszik a tűz,
Fényed is kihűl, elhamvad itt belül.
Máshol lobban a láng, másként világít már.
Dermedten, fázósan jár a fénysugár.
Egy hang, egy szempár,
Egy hamis mosoly, egy pofon,
Egy álom, vagy talány,
Egyre megy, ma már.
A lélek zenél csendben,
Versemmel jövök
Neked építem szó-vár.
Én a szívemmel látlak, mert áthaladtál rajta,
de a pillanat felért egy örökkévalósággal.