Ernst Moritz Arndt: Frühling im Alter
Singen die Vöglein im grünen Wald,
Klingen die Bächlein bergunter,
Lockt es den Alten mit Lustgewalt,
Klopfet das Herz ihm so munter:
Denket der Wonnen verschienener Lenze,
Denket der Kränze und denket der Tänze,
Fallen auch Tränen herunter.
Singet und klinget! das Heute ist mein,
Heut will ich singen und klingen
Lustig mit spielenden Kindern feldein,
Fröhlich mit fröhlichen Dingen,
Will mir bekränzen die Locken, die greisen:
Bald muß ich hinnen und wandern und reisen,
Wo mir die Vögel nicht singen.
(Tavasz öregkorban
Énekelnek a madarak a zöldellő erdőben,/hallatszanak a patakok a hegyek között,/csalogatja ez az öregkort is örülni,/lüktet a szíve annak annyira frissen:/elmélkedik elkopott tavaszok örömén,/elmélkedik koszorúkon és elmélkedik táncon,/hullanak még a könnyek alá.//
Énekeljenek és hallatsszanak! enyém a ma,/ma énekelni és hallatszani fogok,/vidám, mulatságos játékos gyerekekkel a mezőn át,/vígan együtt víg teremtésekkel,/akarnak engem megkoronázni hajfürtök, őszek,/nemsokára kell nekem innen is költözni, és úton lenni,/ahol nekem madár nem énekel.)
Ernst Moritz Arndt: Tavasz az őszben
Zenghet madárdaltól az erdő,
zúghat a csermely a völgyben,
csábul nagy örömre az ősz fő,
éled friss vér a vén szívben:
hajtja a vágya folyton tavaszt látni,
hajtja dicső múlt, hajtja táncot járni,
hullik a könnye e közben.
Zengjen és zúgjon! e nap még enyém,
még velük zúgok és zengek,
míg gyerekhaddal a jókedv egén,
vígságot víg mezők zengnek,
bár festik hajkoronámat, az őszet,
indulni, menni kell, itt hagyni őket,
utamon madár se zenghet.