A négy unokám alig négy falat,
de folyvást rendre utasítanak,
a négy világ a nyelvükön pörög,
kis Istenek és fürge ördögök,
s én lassan már a sarokból lesem,
kihallgatózva illedelmesen,
hogy mi fontos, mi jelentéktelen,
s hogy minden másodpercük végtelen,
az emelt hangnem is édeskevés,
mert alig lassúdik a lüktetés,
csak nézem őket, s végül rájövök,
a szűnni képtelen zsivaj között,
hogy rögvest feszes hámjukba fogok,
és hangtalanul velük harsogok.