Hogy egy énekben elveszítsd az egész fiatalságodat,
elpocsékolod az időd egy ilyen fénylő napon,
csak azért, hogy dicséretet zengve dicsőíts egy arcot?
egészen addig, míg magadtól rá nem jössz,
hogy utolért az öregség, s a bajok.
Hé, de mit is érdekel ez minket...
a tavaszban virágzunk, addig is uralkodunk!
Szeretett szavakkal jövök az elválásra,
lelkem megtelik sok szomorúsággal,
vidáman hazudunk önmagunknak,
s elveszünk, mert határozatlanok vagyunk,
itt-ott cél nélkül, de csodáljuk
a kivirágzott szilvafát, a barackfát,
és részegítőn szürcsöljük a részegítő oldatot.
Mikor a cinke majd mer énekelni,
a sötét hegy kitisztul,
de most már csend ereszkedik a naplementében,
ekkor érzem, hogy száműz az erdő,
az üres nádas,
a tóparti ház elhagyatott,
és meghallom a pitvar ajtaján záródó retesz nyikorgását,
mi örökre bezárt, becsukódott.