A légy....
Szeretem a magányt a csendet,
mikor a gondolat csodát teremthet.
Szinte újra éled az ember,képzelet
százai jutnak az eszemben.
Így töptengtem magamban mikor
egy légy szált le az asztalomra.
Nézegettem őt elég hosszan,vajon
mi lehet a gondolata-e pillanatban.
Hatalmas szemei legnagyobb volt a
fején,szőrös lábai,undorító tünemény.
Gondoltam magamban, most agyon
csaphatlak minden pillanatban.
De mit érek vele sokkal több jön a
helyébe, aminek soha nem lesz vége.
ha csak tudnám, hogy szaporodnak
túltengéstől biztos nem tartanak.
Egyszer csak rászállt az orromra, ez
már túl sok gondoltam magamban.
Most már bánom nem ütöttem agyon
kihívóan viselkedik ez a barom.
Fogtam a légycsapót,felkészültem
mindenre,az első alkalom lesz a végzete.
Játszott a türelmemmel mintha tudná,
hogy minél tovább húzza az lesz a kiútja
Elvesztettem türelmemet,feladtam a
küzdelmet,egy piszok légy nem éri meg
Kitártam az ajtót,gondoltam azt akarja,
egyszer csak láttam kajánul repült ki rajta.
Nyugodt délutánomból semmi nem lett,
egy parányi légy egészen felidegesített.
Nem gondolunk sokat róla,a légy közelebbről
nézve a természet csodálatos alkotása.