H.Gábor Erzsébet
Ezer virágot
Ezer virágot hintek el,
az útra, mely a lábnyomod
vigyázva őrzi, kedvesem,
hiába vésik záporok.
S hiába dúl a rút idő,
a szív, ha hű, az nem felejt,
reszketve óvja azt mi volt,
s ezernyi titkot féltve rejt.
Ezer virágot szórok el,
oda, hol véled jártam én,
s lankák ölében álmodom,
ahol a fák közt jár a fény.
Eszembe jutnak szép szavak…
A lenge szél az illatot
körém kerítve, dúdolász -
emléket lopni itt vagyok.
Fülembe súgtad százszor is -
szeretlek édes! Nézd, a Nap,
nekünk ragyog ma, holnapot!
Örökre él a pillanat…
Hittük, hogy vár a szép jövő -
mi jönne más, ha nem, csoda?
De, fagyba fúlt a szép nyarunk,
kikezdte azt, a tél foga.
Mégis virágot ültetek,
a lelkem kertjét öntözöm,
s ha rólad szól a költemény,
égi fényekbe öltözöm.
Valaki lágyan átölel -
sziromnyi, édes, szent remény!
Velem van Isten! Ő az egy,
akiben mindig hittem én.
2015.11.11.