H.Gábor Erzsébet
Zokog a lelkem
Zokog a lelkem, úgy zokog
benne a tűz már nem lobog,
elfújta sorsom vad szele,
siratja gyászos halk zene.
Dallama lágyan átkarol,
sajnál a bánat, rám hajol,
azóta nincs csak éjszaka,
ébenné vált a fény haja.
Mit kéne tennem, nem tudom,
remények lángját elfújom,
égek majd ott hol nincs határ,
s mécseket gyújt az égi nyár.