Kint tavaszias az illat, és mégsem az,
a szobában párás a levegő,
elbágyadtak a falon a tulipánok,
elpuhult a jobb melled, érett és lusta - az a szőlőszem -.
Kinyitottad a kinti ajtót a vizenyősség felé,
megéreztem az eső sűrű, apró cseppjeit
a terasz üvegén...
az évszak egy gubó, mely bennem fog nőni...
Fehér ruhát fogok hordani, hosszút és dagadozót barna bőrön,
lila körömlakkot, mely színben egyezik harapásoddal,
hosszúra hagyom nőni a hajam, hogy tudj belőlük gyeplőt csinálni,
hogy vissza tudj fogni rántásaimból.
Minden bordádon mezítláb fogok járni, fel s le,
egészen addig míg el nem kábulok, addig míg el nem kábítasz,
és májusi virágokat fogok neked szedni... vér Vincét odaadva,
hogy kávédban szürcsöld reggelente, összekeverve
az én egy csepp véremmel.