Péntek.13.
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Ilyenkor semmiképpen nem utazom.
Sem trolibuszon sem a villamoson,
Biciklimet is csak mellettem tolom.
Történt egyszer egy korai hajnalon,
Éppen egyik tizenharmadik napon.
Kiskocsimmal hajnaltájt elindultam,
S a piros lámpákra is fittyet hánytam.
Ennek oka nem ám a tudatlanság,
Nem láttam senkit, nagy volt a biztonság.
Azért mégis az agyamban bizsergett,
Bújhat rendőr, ki a bokorból leshet!
Vígan teltek a napjaim akkortájt,
Dalolva mentem,a fejem sosem fájt.
De csenget a postás nagy sebbel, lobbal,
Gyanús iratot írjam alá nyomban!
A rémülettől már éppen, hogy láttam,
Csak téptem a hajam, majd elájultam.
Büntetésem volt sok ezer forinttal,
Nem vagyok jóba a rendőr bácsikkal!
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Kocsival mentem s dúdoltam a dalom.
Többször néztem jobbra, majd néztem balra,
Senkit sem láttam ki felém tartana.
Hajtottam át, egyenesen az úton,
Ekkor nagy csattanásra felocsúdom.
Jézusom mi volt ez, tán egy motoros,
A semmiből ott termett egy sisakos.
Szerencsém volt, nagyobb bajom nem történt,
Csak éppen autóm eleje tört szét!
A jogsim megint a páncélba került,
A pénztárcám jócskán megint kiürült.
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Évek óta figyelem, ki nem hagyom.
Egyszer aztán mégis hibát ejtettem,
Indultam mégis, a napot feledtem.
Rögvest valami ablakomon koppant,
Szívem ijedtemben majdnem szétroppant.
Megálltam azonnal, már semmi remény,
Az úton egy szép fácánkakas henyélt.
Sajnáltam szegényt, de mit is tehettem,
Ő jött a kocsimnak, én megijedtem.
Most én vettem el a madár jogsiját,
Mérgemben ki is tekertem a nyakát!
Nem hagyhattam őt az úttest közepén,
Rendeztem neki egy díszes temetést.
Előbb megfürdettem csinos alkatát,
S kibéleltem vele fazekam alját!
Betakargattam színes kellékekkel,
Így vártam páromat finom ebéddel.
Nem megyek én már pirosba sem zöldbe,
Leteszem a kocsit most már örökre!
2015.11.13.