Naiv és gyermek voltam,
Azt hittem mindenem megvan,
Mi az élethez szükséges és kell,
Szállás, kacatok és étel,
De amit csak szemeim láttak,
Részei a hazugságnak,
Mivel magam elringattam,
S élve haldokolni hagytam,
Egy félholt robotnak,
Boldog lehet minden nap,
De sosem fogja megtudni,
Milyen érzés mosolyogni,
Ám lassacskán éreztem,
Valami nincs így rendben,
Szemeim hát lehunytam,
Mert e világban csalódtam,
S a sötétben véreztem,
Mégis megéreztem,
Mit soha nem sejtettem,
Más is rejlik még bennem,
Nem szegecsek, csavarok,
Hús és vér darabok!!,
Összeálló cafatok,
Melyektől erőt kapok,
S a vakok tekintetével,
Dobbanó részemmel,
Egyre csak éreztem,
Több van mint képzeltem,
Majd karomat megfogtad,
Nevemet kimondtad,
Felnyíltak szemeim,
S te ott álltál odakinn,
Kitéptél cellámból,
Acél kalitkámból,
Hol nem volt semmim sem,
Főleg nem mindenem,
Tudok már mosolyogni... :)