Sűrű fehér homály körülöttem,
utat keresek a kövér ködben.
tétován, lépteim félelemben
botladozok fáradt életemben.
Láthatatlan falak rémítenek,
vasüstökben mérget készítenek
kaján vigyorral szörnyek nekem,
e látomástól elmegy az eszem.
Valaki messze halkan hegedül,
zeneszó ébreszt, lelkemre ül.
Tűnik a rémálom, látom az utat,
reményt ébresztve előre mutat.
Mégis van fény az alagút végén,
jöjj velem, együtt menjünk, nem félnénk.