Sokszor kalitkás gondjaim
röpködnek sikertelenül,
mint sort tévesztett kósza rím,
ha magány-ajtón menekül.
Ugyanaz még a mozdulat,
csak lassan áll eggyé a kép...
Kötélhúzás tudat alatt?
Ördögjátszmák benn –
mindenképp.
Fogságban tartott álmaim
meglibbennek rácsok mögött,
madárnak hajtott ívein
így mérek lassúbb, új időt...
megállok hó, eső előtt.