Amikor a köd ráül a fa ágaira,
Titokban szövetkezik a hideggel.
A levelek nem gondolnak vágyaikra
S a szél, játszik szövőszékeikkel…
Pici üveggolyók parkolnak,
Lopni kell a távolságot ügyesen.
Az emberek életükért harcolnak
A nyálkás csiga-utakon, nincs türelem…
Amikor a köd ráborul az éjre,
Hűvös dunna alól ébred fel a reggel.
Zsibbadt földeknek harmat-lénye,
Eggyé olvad a Nap fényével…
Talán sejtelmes paripán lohol, ki tudja,
Közeleg a tél, üzenete lehet ennyi.
S amikor nincs köd, mert a szél elfújta,
A szeretetet a szívbe be kell engedni…
2015-11-21 Sancho