Siet az ősz
aranyozd be a múltat csontok kövek alatt
maradnak vagy negyed századig de elkorhad
felettük a kereszt a koporsó beszakad
aranyozd be levélbetűkkel feketéllnek a fák
törzseken ágak gallyak felhőt feszítenek tovább
az idő kereke forgatja felfordul a világ
csend csak a temetőben behallatszik a vonat
alatta a sín csikordul nincs semmi tapintat
egy röpke ima a síron kisseprűvel matat
gondolatodban aranyozd be azt a kezet
gondold hogy gyerek vagy újra kezednél vezet
bár most döbbensz rá késő-e az igyekezet