Egy ködös délutánon...
Ködös februári, szürke délutánon
hajlott hátú ember kéreget a megállón
A távolból feldíszített fekete lovak,
húzzák a halottas szekeret,utánuk
a menet szaporán lépeget.
A napnak lassan vége,leszáll az este,
hideg,zúzmarás lehelet száll mindenre.
Lassan fehéredik az utcák kövezete,
gesztenyét árul egy idős nénike,
tűz fölött melegszik a hideg keze.
Gondolkodom a halottas meneten,
egy élet kialudt a nagy mindenségben.
Talán jobb is annak ki elment
nem szenvedi tovább a kínzó életet,
kiket itt hagyott fáj az emlékezet.
Harang szól,játszik a gondolatommal,
az életünk kiszámíthatatlan órájával.
Megérintett a hirtelen jövő gyászmenet,
mintha tudatni akarná velem,hogy a
halál árnyéka egyre közelebb.