Újból bocsánatot akarok tőled kérni,
egy sokkal lágyabb stílusban,
kezeimet, szemeimet az ég felé emelem,
hanghordozó, kántori hangzatban.
Ó, te szépem, akiből kilóg az élet,
amit elűzöl belőlem
halvány görbeségen, utadon ne álljon
egy sugár a hosszú szempilládról.
Bocsáss meg azért, mert esik és köd van,
hogy az emberek rosszak, és a kenyér is rossz,
hogy a piacon nem találsz semmit,
hogy az éjben nem virít a Hold.
Bocsáss meg édesem, hogy imádlak,
most és örökkön, tisztán,
bocsáss meg, hogy majdnem minden nap
érzésem mindig új versszakot kíván.
Bocsáss meg mindenben, s mosolyogva mondd:
Tavasz legyen egyszeriből!
S meglásd azt a csodát,
létrán megmászom érted most a szivárványt.