Az ablakon, fürgén
pislogott a fény,
csak a sötét emeletre,
a felmenő lépcsőházban
egy pojáca ragyogott.
Kacatjaira hintette
az éj a sötét hullámát,
egy idegen szobában bált rendeztünk:
Itt vannak a bohócok! - kiáltották.
A színes hazugságok alatt
arcukat a maszk befedte,
de reszkető kezüket nem tudták
elbújtatni, látszott halálos remegésük.
Ő az erős, a szőnyegre karcolt valamit
fakardjával, írt, rajzolt...
Ő, a nőnem, elbűvölve figyelte,
láthatatlan jeleit szerette.
Hihetetlennek tűnt igéző tekintete,
amit a nő mutatott,
az ajtó mellett, álmodozva
a pojáca sírt, látványa fájdalmas volt.