Nem tudom, olyan feledhetetlen volt az estém,
míg te mosakodtál a reggel fényében,
viaszos szemhéjú lámpánk már csak pislogott,
és az ég színekben játszott.
Ott ültem a Fekete Sas-palota egyik ablaka mellett...
szerelem, cimbalom hallatszott,
mikor egy szép szál rózsát küldtem neked
egy serlegből, melyben vörösbor volt.
Rám néztél. Ellenálltam a mérges nézésednek,
bátran, félénken meghajoltam,
míg egy bújtatott szerelemben olvadoztam...
Lovagodnak szólítottál, a késői reggelen angyalom.
Válaszként húrok, billentyűk,
vonók kezdtek játszani,
és olyan közel érezhettem szemhéjaid verését,
míg kezed reszketve, mérgesen hozzám nyúlt, és nevetett a hangod.
MInt egy éjjeli madár, megijedtem,
álmaimba szaladtál,
illatod és a selyem suttogása
rólam szólt, meséidbe kívántál.
Te táncoltál, miközben én a szerelmedre vágytam,
titkon figyeltél a tükörből,
felém kiáltottál, hallottam szavaid:
Lovagom fogd, fogd kiáltásaimat, mert a tiéd vagyok!