H.Gábor Erzsébet
Születésnapomra
Ráncaim már mélyek,
soha el nem múlnak,
remélem, hogy virrad
rám még sok-sok új nap.
Nem baj, hogyha arcom
barázdákkal szántott,
lényeg, hogy a sorsom
szinte sose bántott.
Mindig annyit kaptam
csak amennyi kellett;
helyet adott Isten,
meleg kályha mellett;
sose kellett fáznom,
éheznem, vagy félnem,
szerettem, és én is
szeretetben éltem.
Családom van, fészkem,
unokáim; három,
s mellettem van mindig,
csendes szavú párom.
És a kegy, hogy írok -
ajándék a sorstól,
mámorít a szép szó,
mint a testes óbor.
Hogyha dalba kezdek,
enyém lesz a Minden,
lélekajtók nyílnak,
s tenyerén tart Isten.
Szent dolog az írás -
tudom, ez a dolgom,
gyönyörű világom
édes terhét hordom.
Köszönöm, hogy élek,
s embernek születtem -
ha volt, mindig adtam,
és azt szívből tettem.
Nem baj, hogy az arcom
barázdákkal szántott,
bárki írta sorsom,
tolla, legyen áldott!
2015.12.08.