Vadlibák
Sűrű szürke köd borítja be a tájat,
Érezni, húsba markoló tél illatát.
Vadlibák itt húznak el párban felettünk,
Melegebb vidékre kell elrepülniük.
Együtt szállnak V-é alakban közös cél felé
Egymásért, röptük az összetartozásé.
Mindenütt csend, szálló hófelhők követik
Vándorló fesztiváljuk szárnycsapásait.
Van-e remény, hogy visszatérnek majd egyszer?
Van remény, hogy új tavaszban rájöjjenek,
és soha ne feledjék el hol is hagyták gyökereik!
Jelen és jövő mely mutatja az utat hazafelé.
Deák Éva