Mint két harcos, úgy szerettük egymást!
Mindketten méltóak voltunk rá,
egymásba csaptunk,
támadásokba lendültünk, rohamoztuk egymást.
Kettétörtük lándzsáinkat, pajzsot tartottunk
lelkünkben egyikünk a másiknak,
gyakran mondogattuk: ez nem az a nő,
míg te ezt mondtad: céltalan harc, ez nem az a férfi.
Honnan ez a sok összecsapás?
Ólom hull a láthatáron,
szétázva, széttörtek vagyunk...
Te nem hallod - kérdezed vadul, míg szemeid szikráznak.
Reszket a szám, összekoccannak a fogaim, és mondom: igen.
Aranyak esnek a homlokomra,
talán a védősisakomra...
és a fagyos szél a lovunk mindkettőnknek.
Végül mosolygunk. Hamarosan meghalok, mondtad.
Gyenge hangon válaszoltam:
Elsőnek nekem van jogom a sírhelyhez...
Én a rab, és te a rabom.