Egyszer elérem az álmom
Kép: Ferencz J. Réka
Elindultam új utamon, sudár fákkal szegélyezett,
Olyan tiszta, sima, s minden ízlésesen rendezett.
Lágyan felfelé ívelő út csábított. Választottam.
Könnyű út lesz ez, mosolyomból boldogságot árasztottam.
Ám hirtelen emelkedett, fák már az égig értek,
Talpaim, sok gyaloglástól már fájtak, égtek.
Mosoly, mosoly már rég nem őszinte arcomon,
Küszködés, fáradtság ült meg ráncos ráncomon.
Ó jaj! Nem! Lett az út süppedős sivatagi homok,
Kettőt lépek, már nem is látszanak a nyomok.
Süllyedek, térdre rogyván, homok az mit markolok.
De meg nem állok, megyek tovább, homokkal harcolok!
Új utat én akartam, ez az én utam, én választottam,
Az út elején mosolyommal boldogságot én árasztottam.
Nem állhatok meg, nem hagyhatom veszni az álmaim,
Kell, hogy beteljesüljenek a nem túl nagy vágyaim!
Hát megyek, egyszer felérek, csak felérek az égig,
Még ha csúsznom is kell érte az úton végig!