H.Gábor Erzsébet
Rőzsedal
A hó pihél, a szél elül,
az ünnep kelyhe megtelik,
békesség fészkel legbelül,
fárad a lárma, csendesül,
most megpihenni jólesik.
A rőzse lángol, s úgy lobog,
minthogyha táncot járna ma,
vörös ruháján vér csorog,
a régi óra ácsorog,
nem kondul már a rézdala.
A gond, a bánat, elcsitul,
a Hold benéz az ablakon,
a lélek égi fényre gyúl,
s az ünnep selyme rásimul.
Szívünk verőjét hallgatom;
és minden egyes dobbanás,
mint rím és ritmus, összetart -
Isteni áldás, szent varázs!
S egekig ér a szárnyalás,
míg kottázunk egy rőzsedalt.