Megálltam egy pillanatra, és hallgatóztam.
Milyen hosszú irgalom hallatszik?
Csa a szél rázza a fákat,
az ágakat, a nedvességgel telt szárnyait.
Lépteim könnyedén susogóak,
ösvény a faleveleken,
reszketve léptem az éjben,
kínzott a várakozás, kínzott a szerelem.
Baloldalamon sötét volt az erdő,
jobb kezemben egy kisebb kertet vittem,
és házának udvarában... hátul...
jegenyék, ő a küszöbön várt, ó, az én szépem.
Mintha csak most történt volna,
most, mikor egymást halkan hívjuk,
az éjben hosszan felrikkant egy madár...
élesen kuvikol a Holdnak, fényében ott a rossz jóslat.
És akkor betegen is megcsókoltam,
nagy szemeit, halántékát,
titokban vártam,
hogy a legszebb dolog történjen...
Szétváltunk a Nap pirkadatában,
a kakasok kukorékolása keltette fel a falut,
mi a kikeletben lebegtünk...
hallgattunk a Nap piros tüzében.
Most is egyedül vagyok... és késő...
Szerelmem messze van,
ég a lelkem, még égő a vágyam,
a napjaim halottak.