«УЗНАЛА Я, КАК
ОПАДАЮТ ЛИЦА...»
Узнала я, как опадают лица,
Как из-под век выглядывает страх,
Как клинописи жесткие страницы
Страдание выводит на щеках,
Как локоны из пепельных и черных
Серебряными делаются вдруг,
Улыбка вянет на губах покорных,
И в сухоньком смешке дрожит испуг.
И я молюсь не о себе одной,
А обо всех, кто там стоял со мною,
И в лютый холод, и в июльский зной,
Под красною ослепшею стеною.
_________________________________
Megtudtam akkor, mért esnek be arcok…
Megtudtam akkor, mért esnek be arcok,
Szemhéj alól hogy néz a rémület,
A szenvedés az orcákra hogyan rótt
Írást formázó kemény ékeket.
Fekete fürtök: mint lesznek maguktól
Hirtelen őszek, sőt, ezüstösek,
Miképp hervad le nevetés ajakról,
Alig-mosolyban félsz hogyan remeg.
Önmagamért én nem imádkozom,
De azokért, kik mind ott álltak vélem
Fagyos hidegben, hőgutás napon
Egy vedlett, vörös börtönfal tövében.
* * * * *