Ébredés
Viharos tengerként tombolt rég a szíved,
mert szép szavakat hintett, csábított téged.
Hol van most? Mit csinál? Már régen messze jár!
Kit szerettél nagyon, hűtlenül másra vár.
Zokogott a csend is, lelked álmodozott,
a Telihold ezen éjjel csodálkozott.
- Mért sírdogál a csend, s nem nyugszik a lélek?
- Az álmok szigetén könnyezve mért élnek?
Süllyedő hajóként, fájdalom súlyától,
ébredeztél lassan a Nap sugarától.
Gyenge szellő suhant szépséges arcodon.
Asszonyi mivoltod felülkerekedett,
fénykép leborítva, s emléket feledett.
A holnapod már új reményekkel indul.