Én szerelmem, az aki kiemelt a kín és a gyötrelem földjéből,
és a látóhatár felett dicsőített,
lelket fújt életembe, homlokomra,
bágyadt göndör hajfürtjeimre... a romok között.
Egy csókot adtál nekem, Isteni ragyogást,
mit a kerubok látnak a gyönyörű ég hídjáról,
akkor mikor még nem leltem békét a földön,
Istent keresve... rád találtam.
Látva erődet, boldogságodat,
mint az, aki a réten az aszfodeloszokat,
mészkővirágokat figyel, boldogan mondtam:
Elég! a sok terméketlen idő rossza...
ma a rossz és a jó között tanúbizonyságot teszek,
mert csak meghalva és szeretve születhetek újjá.