Csillaghullást látva, utána már tova nyargal.
A lehullott faleveleket felkapja a forgó szél,
Pörgetve viszi a felhõk fölé.
Így szállunk mi is a szerelem szárnyán,
Köntösbe bújunk a zord hideg láttán.
Ha fázol megmelegít a lelkem,
Két karomba zárlak édes szerelmem.
Ha a szemed behunyod, vigyázom álmod,
Itt leszek minden éjszakában veled, csak álmodd, nyugodtan álmod.
Ha hideg van, vagy meleg a szívem akkor is szeret,
Habosköntösbe bújik a napsugár is a felhõk felett.
Borús estéken a kandallónál üldögélve,
A karom a válladra téved,
A kandallóban a parázs újra éled.
Melegét ontva, a forróság járja át a testünk, lelkünk,
Piros orcádat csókolva éreztem, a tested felhevült.
A szerelem lángja már izzott benned,
Két kezembe vettem tüzes arcodat,
Csókoltam neked a legszebb csókokat.
Ha a hajnal már nem lesz és jön a reggel,
A szívem utánad ugyanúgy ver.
Bármi is van, és lesz az életünk során,
Megküzdünk mindennel ezektuán.
A szerelem erõs és bátor, és legyõzhetetlen,
Az akadályokat szélsebesen vesszük kedvesem.
Hajnalban pihen meg a lelkünk egymáson,
Bebújunk majd a köntösünkbe, hogy ne is fázzunk.
Vigyázva õrzöm a lángot, amit gyújtottam benned,
Soha ne aludjon ki, mert csak így élhetek veled.