H.Gábor Erzsébet
Múzsátlanul
Tudom Uram, bűnös vagyok,
eldobtam mit sorsom adott,
nagyot estem, fáj a térdem,
viselem a büntetésem.
Két karomat nagyra tártam,
elszállt minden - szinte láttam,
akár csak az áldás, amit
dédelgetett bennem a hit.
Elüldöztem vádló szóval,
nem bírtam a libidómmal,
zöld szemű szörny! - kísért ma is;
neve Böske, Julcsa, Maris...
Nem hittem, hogy tényleg elhagy,
lángvirágom hamvad, hervad,
s elkerül az összes szavam,
nincs meg a tárgy, nincsen alany.
Verset írnék! Hol vagy ihlet?
az a kegy, csak engem illet!
Itt ülök, s a papír zokog -
tollam helyett körmöm kopog.
Küldd vissza az áldást reám,
keserű a mézes teám,
megváltozom, s olyan leszek,
amilyent a Múzsám szeret!
Zöld szememet kékre festem,
s féken tartom beste testem,
mert az ember mindig tanul -
ne hagyj Uram, Múzsátlanul!
2015.12.27.