Emlékszem még,
nem volt oly rég,
négy évszak volt hazánkban,
kettő lett mostanában.
Tavasszal virágos rétek, fák,
nyáron kánikula, aratás,
ősszel lombhullás és szüret,
télen hófödte táj, mínuszos hidegek.
Vidáman éltek az emberek.
Szomorúvá vált a táj,
leveletlen , csupasz fák,
sűrű, szürke ködfátyollal gyászolunk,
egyre nő a bánatunk.
Ablakon nincs jégvirág,
elmúltak a hócsaták.
Nem hiányzik a hideg,
mert most szívünk tölti meg.
Tavasztündér várunk téged,
de előtted tél szépsége
is mutassa meg magát,
legyen nyár és legyen ősz is,
álljon a rend vissza mégis.
Emlékeim erdejében
ne tévedjek el "időben"!