Délután a korzón....
Duna parton sétáltam a korzón,vasárnap késő délután volt.
Meglepett,hogy nem láttam barátaim közül egyet sem,
kik valamikor itt kószálltak rendesen.
Szeretem nézegetni a szép hölgyeket,
kik szomorúságomra egyre öregszenek.
Visszagondolván a régi szép időkre,
mikor nem is kellett a kezemet kinyújtani érte.
Elmúlt az idő felettem,azóta sokkal idősebb lettem.
Őszülő hajam,hajlott járásom,valamikor ez más volt.
De még mindég ha kihúzom magamat,
egy egy öreg lány nagyokat kacsingat.
Ahogy megyek,mendegélek,egy öreg satrafa jön felém,
bottal a kezében,majdnem belém botlott szegény.
azt gondoltam elveszítette az egyensúlyát.
hamarjában megkaptam a karját.
-Bocsánat-mondta ő,-semmi,semmi-mondtam én
csak nem akartam,hogy elessék.
S ahogy jobban megnéztem agyon gyötört ráncos arcát,
-Te jó isten-mondom- Ez Nóra, akibe valamikor szerelmes voltam
akiben úgy égett a tűz,mint a vulkán,mellei
alakja volt amit csak képzelni lehetett...
Még egyszer jobban megnéztem s-mondom-Nóra-?
Ő csak egy fél pillantást vetett rám,elfordította a fejét,
mondta-Nem ismerem önt-és sietett tovább,
talán restelte a külalakját.
Ez az eset annyira meglepett,
hogy sokáig nem tudtam hová legyek.
Elgondolkodtam azon,mi egy idősek lehettünk,
magamra nem gondolván megbotránkozva láttam az ő korát.
Érdekes az életünk,hiúak vagyunk,másokban látjuk meg a magunk kotát,amit elismerni nem merünk
Eljön az a kor mikor tükörbe nézve megijedünk.