Paul Boldt
(1885-1921)
Weichsel
Ein Thema: Weichsel; blutsüßes Erinnern!
Der Strom bei Kulm verwildert in dem Bett.
Ein Mädchen, läuft mein Segel aufs Parkett
Aus Wellen, glänzend, unabsehbar, zinnern.
In Obertertia. Julitage flammen,
Bis du den Leib in helle Wellen scharrst.
Die Otter floh; mein weißes Lachen barst
Zwischen den Weiden, wo die Strudel schwammen.
Russische Flöße in den Abend ragend.
Die fremden Weiber, die am Feuer sitzen,
Bewirten mich: Schnaps und gestohl’ner Speck.
Wir ankern und die Alten bleiben weg.
Die Völlerei. Aus grausamen Antlitzen
Blitzt unser Blick, ins Weiberlachen schlagend.
___________________________________________
Emlék a Visztuláról
Bővérű emlék… Visztula, te édes!
Az ár tetőzött, vad volt a folyó.
Egy lány, sodrából fel-felbukkanó,
Betévedt hozzám, mint vitorla, kényes.
A július tüzes volt, végét járta,
A hűs habokban testem elmerült,
S a vidra félt… Hol örvény penderült,
Fűzfák közén nevettem egyre-másra.
Uszály, orosz, felbukkant pár ez estén.
A nőik mind a tűz köré leültek,
Szalonnát, vodkát dézsmáltak nekem,
S mert férfi, vén nem jött ki senki sem,
Horgonyt! S mulattunk… Ők meg jót derültek
Mohó szemünk kacér mosollyal lesvén.
* * * * *