(Emberek, mesék, istenek)
Mindig a birtokvágy hajtotta az embert.
Még több földet, vallást, erőt, utat akart.
Közel a határhoz lépett határtalant... s
tiszta lelkű pogányt tűzhittel keresztelt.
Halált rendelt, átkot, harmadnapra lángolt
ki ellenállt, s kár volt makacsságban élni.
Harácsoló gőgnek keze száz tenyérnyi -
koldusok éhéből módos bűnt barkácsolt.
Rőtszakállú bácsi mondogatta mindig:
"Minek is beszélek, sohasem tanultok.
Sorsotok veletek rosszkedvűen kullog.
Amíg öldökléssel juttok csak a "szirtig",
a bosszú mértékét istenek kicsinylik.
Haragjuk örvénylő felhőkben kavarog -
villámverés végén vért köphet ajkatok.
Lelketlen testetek sátánkertbe hintik."
Ím, a vak gonoszság ördög-árnyakon hal,
világégés hátán nincs megállj, kegyelem -
a Nap sem kel fel ott, a szétdúlt keleten...
gyehenna mocskában áldoz fájdalommal.
Mindig birtoklásért csatároz' az ember.
Sok-sok földet, vallást, nőt és férfit akar.
Pallér-elmét játszik, pedig tudattalan.. s
erőszak-kalandja jövőgyilkos fegyver.
(2015. december)