Nem fogna rajtatok se könny, se átok,
ha felgyújtanám is a csendőrládátok.
Nagyanyám mellét rágták mohó telek;
csecsemők lángokban, bölcsőjük hamu lett.
Fej felett kard suhog, anyám még álmokban –
megfogan, serkenj, nép, forradalom volt/van.
Szemekben sírgödör, pestisrác-tetemek,
ajkamra biggyesztem karmos-szép szívetek.
Hallom,mit suttogtok; imára két kezem…
Sírok? – nem tudom, alszom hát boldogul,
hitem parázsfény, kedves vállakra simul.
Így leszek egy velük, múlt árnyaival:
bakacsin, frigyláda, eltitkolt legenda.
Hej, fel, magasba, látás misztériuma;
zuhanok, kábulok, tollakból ólomlant.
Fúlok a sötétbe, markomba obulust,
géppisztolysorozat szaggat fel sárhattyút.
Ájultan nevetek, kéjekben megfürdök,
kavicsot görgetget végtelen forrás-seb.
Eltorlaszt barlangot tömérdek hordalék;
nyugágyak, kelyhek! Megterítetlen az Ég.