Hiányzol nagyon, Nikó
Hiányzol nagyon kutyusunk, Nikó,
Mióta elmentél üres a házikó,
Ami előtte volt Buksi lakhelye,
Halála után Te költöztél bele.
Élhettél volna még hét évet,
Buksi is megérte a tizennégyet,
De a sors úgy hozta, mennetek kellett,
Betegség nem kímél állatot, sem embert.
A hideg November ismét közeleg,
Sok diófa levél gyűlik a föld felett,
Köd szitál idefent és sírodra hull,
Míg a hideg földben a tested lapul.
Néhány év sem tudja feledtetni,
Milyen jó volt sokszor Veled lenni,
S labdázni önfeledten, vígan ugrálva,
Eldobtam, s figyeltél a repülő labdára.
Volt eset, amikor túl magasra
Dobtam a labdát, vagy „csontikát”,
Nagy lendülettel vette az irányt
S landolt néha a csatornában.
Nem vettem észre betegségedet,
Csak lassuló figyelmességedet,
Lábaimhoz sokszor szorosan bújtál,
Kár, hogy panaszkodni nekem nem tudtál.
Az idő sok mindent elfeledtet,
De Nikó, én soha nem feledlek,
Haláltusád végig kellett néznem,
Bár sohase kellene felidéznem!
Torma Zsuzsanna
2015. október 28.