Nyikorog a régi hinta,
a múltat ringatja a szél.
A hang, mintha egem hívna.
A lánc sír. Elfelejtettél.
Őrzi még kicsi lány dalát,
s azt az önfeledt nevetést.
Fülembe cseng, ahogy kiált,
feljebb! Még, magasabbra! Még!
Az akácvirág illatát,
a simuló gyermekujjakat.
A kis könnyező panaszát.
Őriz -e súgott titkokat.
A kedvenc mesém itt maradt.
Mosolygok, rég volt, nagyon rég,
Felejtett álmokat ringat,
a rozsdás lánc s a kopott léc.
Mozdul a kezemben egy kéz.
Jó meleg, édesen puha,
s szinte boldogan nyikordul
újra, a hinta-palinta...
Alkony
Zagyi Gáborné